Ma az adott ihletet, hogy az egyik ismerősöm egy nem túl jó hírt osztott meg az oldalán. Az Amazonas őserdője ismét ég, és ez már természetesen nem az első eset. Az ottani gazdák ipari mennyiégben irtják az erdőt, hogy olyan földterülethez jussanak, ahol szintén ipari mértékben tudjanak gazdálkodni. Az erdőtüzek és a termőföldek terjedése eléggé kísértetiesen összefügg. Az említett ismerősöm azt tette még hozzá a bejegyzéséhez, hogy „így az erdő már több CO2-őt enged a levegőbe, mint amennyit felvesz, felhasznál a fotószintézishez.” És jön a konklúzió: „Jövőre emiatt még melegebb lesz, még több viharral…” Kb. mindmeghalunkésmégettőlisrosszabbjön!!!!

Ez az adat 2019-ből származik, és 2020-ban pedig ez: „Magyarország a 21. helyen áll, 1,74 millió hektár erdővel, ami a 93 ezer négyzetkilométer 18,76%-a.”

https://www.agrarszektor.hu/noveny/megdobbento-adat-kozel-sincs-annyi-erdo-magyarorszagon-mint-gondolnank.21194.html

Nem is beszélve arról, hogy Európában vajon mekkora az a erdőfelület, ami őshonos: A kutatás alapján csak a civilizációtól távol, többnyire igen kis területen találhatók meg, a feltérképezett őserdők 1,4 millió hektáron jelenleg Európa erdőségeinek 0,7%-át fedik le. (Őshonos, ahol legalább 70-80 éve nem volt emberi beavatkozás.) Magyarországon már csak „foltokban” található ilyen erdő.

Szóval, mi lenne, ha a saját házunk körül néznénk körül először, és kezdenénk el a „mindenható homosapiens” minden más élet kiszorítás játékának felhagyását?

És igen, mi lenne, ha nem irtaná ki a maga körül az összes amazonasi őserdőt a sok mocsok? És még lehet egy csomó ilyen kérdést feldobni, ami eléggé időszerű.

Nem is beszélve arról, hogy mennyi fa-ültetési projektük van.

https://www.nationalgeographic.com/.../india-plants-50...

Kína: hasonló, de ott is régóta küzdenek a belső sivatagok újra népesítésével.

https://www.bloomberg.com/.../china-s-40-year-billion...

Amúgy egy tanulmány szerint a Föld oxigén készletnek 70%-át az óceánok planktonjai, és más vízben élő növények hozzák létre. -

https://www.nationalgeographic.org/.../save-the-plankton.../

Vajon mi lenne, ha az egymás riogatása helyett, lokálisan is figyelnénk arra, hogy kevesebbet pusztítsuk a zöldfelületeket, és amúgy a hírek között nem csak a szarra fókuszálnánk? Mi lenne, ha egyáltalán nem riogatnánk egymást, mint az oviba, vagy 1000 évvel ezelőtt? Hol a fejlődés?

A változás szó hallatán van pár dolog, ami sokaknál azonnal beindítja a veszélyjelző szirénát. CSAK AZT NE!!! Látok ebben némi iróniát, mert akármerre nézünk, az elme játékának egyik legfontosabb eleme, hogy ne változzék semmi, közben pedig ami nem változik, az elmúlik.

Gyakran éreztem azt az érzést korábban, amikor elkészítettem valamit, hogy az „készen van!” Finom ferdítés 01. Azon már nincs mit változtatni, mert eléggé gondos voltam amikor a tervezés folyamatában végig gondoltam minden egyes részletet. Finom ferdítés 02. Aztán amikor ezt az ötletet, vagy épp a „kész” terméket meg kellett mutatni valakinek, akkor pedig már fortyogtak bennem az érzelmek. „Vajon mit fog mondani? Biztos lesz valami, amit már „megint” ki kell javítani! Az elmém pedig rögtön beszállt a játékba, és mint egy jó támogató azonnal kikereste azokat a korábbi elemeket, amikor a változtatás fájdalommal járt. Finom ferdítések 03-1000…Amikor kiderült, hogy éppenséggel az, akinek megmutattam a „kész” terméket, remek ötletekkel rendelkezik, az elmém akkor is a „bizonyítanom kell az igazamat” módba lépett, és elkezdett védekezni, menekülni, bizonygatni stb. A végeredmény pedig volt, hogy jobb lett, és volt, hogy nem. Kár is lenne azt mondani, hogy minden a legsimábban ment. De sokat tanultam magamról, az biztos.

Ahogy elkezdtem gondolkodni ezen a témán, jöttek olyan alkotóelemek, amelyek legalább egy hármas sorozatért kiáltanak, így ez az első lesz a háromból. Korábban már készült egy másik bejegyzés is a kapcsolatokról, amit megtalálsz itt. Viszont most másik megközelítést és pár gyakorlatot is teszek ide.

A változtatás nem mindig könnyű, vagy kényelmes, vagy mindkettő egyszerre. De minden változik. A klienseimmel való munka során gyakran foglalkozunk a helyzetek megértésével, ami nagymértékben segít abban, hogy felismerjük az elme épp milyen módban van. Hogyan akar javítani az adott helyzeten.

Legutóbb egy csodás átalakulást tapasztaltunk mindketten munka során. A feladat onnan indult, hogy lehet-e egyáltalán olyan párkapcsolat, amiben mindkét fél megélheti a szabadságot – mint ugyancsak sokszor felmerülő témák egyike -, lehet-e megtartani azokat a tevékenységeket, amelyek fontosak, de mellette ne érezze a másik, hogy kirekesztett, és a legfontosabb dolog, hogy lehet-e, biztonságos-e a szeretet bármilyen formában megjelenése, elfogadása. A helyzet jelenlegi állása a sok munka után, már rendkívüli változásokat hozott, és még fontosabb, megjelent a lehetőség. Ez már a jövőt hozza elő. Itt viszont újabb helyzetet vázolt fel kliensem elméje. Elérhetővé tegyem-e ezt?

Vajon miért alakul minden úgy, hogy abban megtaláljuk a félelmeinket és feltételeinket? Miért ne lehetne kényelmes egy változás? Vajon miért kell ennyire túlvezérelt módban lenni egy változás eléréséhez?

Bölcsen valószínűleg azt válaszolnánk ezekre a kérdésekre, hogy mindaddig, amíg ezekkel feladat van, megjelennek, hogy később már ne kelljen ezekkel foglalkozni. Na de mi van addig??? Az elme egyik legfontosabb feladata, hogy biztonságban tartsa mindazt, amit az fontosnak tart. És kellenek ezek a kis finomságok. Nem feltétlenül egyezik a véleményed az elmédével. Az elméd nem feltétlenül lát mindent úgy, ahogy azt te szeretnéd. Attól, hogy például, hogy az elméd szerint a brokkoli még a szájüreg közelébe se való, igazából egy hasznos és finom zöldségféle. Ugyanez a koriander.

Az elméd mindent megtesz azért, hogy biztonságban tartson, még akkor is, ha ez az út homlokegyenest ellentétes azzal, amit egyébként szeretnél. Ha az elméd valamit a veszélyes kategóriájú címkével lát el, akkor azt érzed, hogy nehezebb a változás. Ha azt a talán címkével látja el, akkor könnyedebb. A mehet címke pedig egyenesen jutalomként jelenik meg. Vicces nem, az elméd ugyanúgy jutalmaz, ha valami olyan teszel, ami szerinte jó, mint azt tesszük például a kutyánkkal.

Viszont minden olyan tevékenység vagy gondolat, ami a talán vagy veszélyes címkékkel ellátott dobozokban van, már nem ilyen egyszerű. Ott már nem akar jutalmazni, sőt inkább megvon, visszatart. A párkapcsolatok során két nagy csoportot fogalmaztam meg most, ami mindenkinél másképp jelenik meg, de lehetnek hasonlóságok. Az egyik a mit mond a múlt, a másik pedig a mit ígér a jövő.

Kliensem egyik visszatérő eleme, az, hogy a jóért mindig meg kellett küzdenem, már ismerem ezt, a többi pedig csak utána érkezhet. A múltja folyamatosan azt érzékeltette vele, hogy „még nem vagyunk ott.” Az elméje azt találta a leghatékonyabbnak, hogy olyan emlékeket idézett fel benne folyamatosan, amikor szeretett volna változtatni párkapcsolatain, hogy „még ezt vagy azt el kell érned, de utána már sokkal jobb lesz”. Ami persze sohasem volt elég. A jövő ígérete pedig így szólt az elméje szerint, „biztosan lesz elég időd magadra, a munkádra?”. „Jó lesz ez, de akkor se felejtkezz meg arról, ami fontos.”

Azt hiszem így már azért érthetőbb minért vannak olyan helyzetek az életedben, amik könnyebbek, és miért vannak olyan, amik nehezebbek. Persze eléggé leegyszerűsítettem a dolgot, mert ez még halmozódik azokkal a tapasztalatokkal, amiket a családodban láttál, tapasztaltál, és persze azokkal is, amiket hordoz az energia-meződ.

Mik lehetnek ezek? Korábban is írtam, hogy nem lehet megoldókulcsként kezelni az elme dolgait, vagy a tudatalatti információit. azt javaslom, hogy a következő részt úgy kezeld, hogy olvasás közben figyelj arra, neked milyen érzelemek, gondolatok jönnek, majd azokkal érdemes foglalkozni.

Viszont néhány árulkodó gondolati minta:

Mit mond a múlt?

• Mindvégig ki kell tartan a férjem/feleségem/partnerem mellett. 

• A család egysége megbonthatatlan.

• A házasság/kapcsolat örök életre szól.

• Le kell másolnom a szüleim/nagyszüleim mintáit. 

Mit ígér a jövő?

• Veszélyes új párkapcsolatba lépni. 

• Az új ugyan olyanná válik, mint a régi.

• Túl sok fáradtság ez.

• Jó vagyok a következő partneremnek, nem.

Hogyan tudod ezeket használni? Több módszer is van, a pozitív megerősítésektől kezdve az energetikai változtatásokon át, az átfogó eszközökig, mint például a ThetaHealing Technikája is. Miközben olvasod a fentieket, figyeld meg, hogy neked milyen gondolataid vannak. Hogyan érzed magad a párkapcsolatodban, vagy ha épp kettő között vagy, akkor mi lenne akkor, ha benne lennél már a következőben.

Aztán tudsz választani azok közül a technikák közül, ami számodra a leginkább megfelelő, de javaslom, hogy ne engedd tovább mélyülni azokat a feladataidat, lehetőségeidet, amiket felhoztál.

A következő lépésed pedig az lenne, hogy kitaláld miket szeretnél inkább ezek helyett. Majd pedig az összes lehetséges fókuszodat ebbe z irányba tartani.

Kliensemmel feltártunk olyan életeseményeket, amikkel találkozott korábban, amik hatással voltak arra, amit el szeretne érni. Alaposan körbejártuk a témát, és hagyatkoztunk további információkért az intuícióra is. Amikor felfedeztük, hogy miért volt jó még továbbra is megtartani ezeket a korlátozó elemeket, akkor az elme könnyedebbé és megengedőbbé vált arra, hogy lecseréljük a beépült programokat, és megérkezzenek a várva várt eredmények.

A ThetaHealing technikája igazán alkalmas arra, hogy ezeket a gondolati mintákat felfedezzük, és olyan mélységeket is elérjünk, amik eddig sikeresen elrejtették a gyökereiket.

Mindig is úgy gondoltam, hogy létezik dolgoknak egyszerűbb módja is.

Talán nem vagyok mindig a legtermékenyebb, és sokszor túlgondolok teendőket annyira, hogy végül el sem kezdem őket, de ha valamit átgondolok, akkor sokkal hatékonyabbnak érzem azt, amit csinálok. Mindig is szerettem gondolkodni először, és azután cselekedni. Ennek számos ellentétét láttam életem során, és a mai napig érdeklődéssel hallgatom az előadásokat a „Csak csináld!!!” témakörében.

Az első olyan élményem, amikor találkoztam a „kettősség” kifejezéssel, kb. 16 lehettem. Nem vallásos családban nevelkedtem, így a vallások, konkrétabban a keresztény vallás nem volt napi téma. Se a tanítás, se a vallás gyakorlása. De egyszer egy barátom elkezdett mesélni arról, hogy valaki elmesélte neki Isten létezését. Többek között a zenélés is jobban ment neki. Felfigyeltem erre, és kíváncsi is lettem. Én is elkezdtem hallgatni ezeket a történeteket, és a következő 5 éveben folyamatosan tanultam is a biblia tanításait. A Jó és a Rossz harca. Folyamatos harca. Talán ezt is lehet értelmezni a vallásos írásokból. Abból, amit én olvastam folyamatosan azt véltem érteni, hogy bűnös vagyok, és ezt valahogy ki kell javítani. (Lehet-e 2 mondatban összefoglalni 5 évet? Nem.) Ami persze sokkal összetettebb ennél. De a lényeg az volt, hogy a folyamatos nehézségek árán képes leszek jobb emberré válni. Láttam azokat a felnőtteket is gyerekként, akik folyamatosan küzdöttek valamiért. Gyerekként persze nem igazán volt tiszta, hogy miért is. Mai fejjel „megfejthetném” ezeket, de okoskodás lenne. Viszont tény, hogy sok felnőtt a mai napig elfogadja, még ha nem is vallásos meggyőződés miatt, hogy csak is kihívások, akadályok mentén lehet fejlődni.

Idővel erősödtek nálam is ezek a gondolatok, de valahol azt éreztem, hogy másképp is lehet. Van módja annak, hogy megfelelően, megfelelő eszközökkel sokkal jobb dolgokat tudjak elérni. Egyre inkább kezdtem nem érteni, miért annyira fontos, az az ideológia, hogy kell a fekete a fehérhez. Kell az éjszaka a nappal értékeléséhez és így tovább. Megértettem, hogy a tapasztalataim alapján sokkal másabb döntéseket hozok, mintha csak tapasztalat nélkül mondanék valamire véleményt. ÉS ahogy lenni szokott, mielőtt teljesen áthelyeztem volna az éltemet erre a menetre, megváltoztak helyzetek.

Az első komoly választó az volt, amikor azt hittem, hogy egészséges vagyok, de valamiért mégis csak kirepül a kezemből az az ütő, mert annyira belenyilat a fájdalom a könyökömbe, hogy nem tudtam azt tovább tartani. Azért annyira jelentős ez az esemény, mert ekkor kezdtem el azután kutatni, hogy mi lehet emögött. A szüleimnek betegsége hogyan tud megjelenni az én életemben, amikor én más életet élek??? Nem értettem és a megoldás csak évekkel később érkezett. Valamiért ez a tünet megjelent az én testemben is, és talán üzenni akart valamit.

Még mindig nem értem a végére, de sokkal többet értettem meg abból, hogy mit is jelentenek az életemben az akadályok, mint korábban. Az egyik tanulmány szerint, ami a Bioszféra II. sikertelenségét vizsgálta, a növények nem tudtak teljes mértékben megfelelő egészséggel fejlődni. Az ok az volt, hogy szerintük a körülmények nem tudtak megfelelő intenzitású hatást gyakorolni rájuk, azaz nem találkoztak megfelelő számú, mértékű nehézséggel. Nem tudtak eléggé ellenállóvá és eléggé erőssé fejlődni sem. Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy mi lenne akkor, ha nem így működne az élet? Mi lenne a mai társadalmakkal? Mi lenne az emberekkel?

Azt gondolom, hogy a megoldás az arany középút lenne. Hiszek abban, hogy nem kell és nem is szerencsés minden megoldani más helyett. De kellő támogatás mellett rengeteg minden tud még jobb lenni. Azt hiszem az akadályok magamban csendben kicserélődtek lehetőségekké. Annak ellenére, hogy nem tudod még 100%-osan eszerint élni az életemet, igyekszem feltenni a kérdéseimet akkor, amikor nehézséggel találkozom.

Vajon mi a jó nekem ebben? Miért alakul így ez a helyzet? Mit tanulok ebből?

Azt azért nem árt, ha Te is melléteszed, rendkívül intuitívak vagyunk. Talán sokkal inkább azok, mint amit elhiszünk magunkról. Nem minden esetben csak rólam, vagy csak rólad szólnak az események. Van amikor csak szereplői vagyunk valaminek. Minél többet teszed fel magadnak a kérdéseket, annál többször fogod tisztábban látni, melyek azok az akadályok, amiket Neked kell megoldanod, és melyek azok, amiket nem. Továbbra is azt érzem, hogy nem kellenek kifejezetten komoly nehézségek, akadályok ahhoz, hogy valamit kifejlesszünk. Nem is mindenki született erre a bolygóra azért, hogy felfedezővé váljon. Ha azt gondolod/érzed, hogy csak a nehézségek árán lehet előre jutni, akkor ez legalább annyira korlátozni is tud, mint támogatni.

Minden helyzetre, amivel először találkozol úgy tűnhet, hogy teljesen ösztönösen reagálsz. Még sohasem találkoztál ilyennel, hogyan lehetne ez másképp, nem igaz? Nos, az a helyzet, hogy az elméd folyamatosan igyekszik legalább egy lépéssel előrébb járni, mint te. Amikor találkozol egy helyzettel, akkor reagálsz, leginkább azokkal az eszközökkel, amiket már elraktároztál magadban. Korábbi emlékkel, amik még érzelmeket is tartalmaznak. Talán azt is mondhatnám, hogy az elméd már azelőtt kiválasztja neked a megfelelő reakciót, amikor még javában az aktuális élményekkel vagy elfoglalva. Nem csoda, hogy annyiszor említik sokan az elme – számítógép hasonlatot. Egy helyzet attól válik ilyenné vagy olyanná számodra, amilyen korábbi élményeket előkutat az elméd.

Emiatt nevetsz fel nyolcvanötödjére is ugyanazon macskás videón, mint először, vagy csal könnyet a szemedbe, ha egy kisgyerek átölel egy komor külsejű idegent. És pont emiatt is tartod azt, hogy a nehézségek kellenek ahhoz, hogy sikeresebb legyél. De van itt még valami. Az emlékek elkezdenek megkopni idővel, és így az ingernek erősebbnek kell lenniük. Minél többet használsz egy emléket, annál erősebbé válik a hatás, de nem feltétlenül az, amit te először gondolsz. Az izmok például örülnek azoknak a mozdulatoknak, amik használatra sarkallnak, de érzelmek kiváltásával más a helyzet. Egy feladat, és hozzá tartozó érzelmi inger változni fog idővel. Ennek persze van zseniális és van kevésbé zseniális oldala is. Amikor először találkoztál a témazáró dolgozattal, akkor életed talán legnehezebb feladatával találkozhattál. Egy teljes témát megtanulni??? Elment ennek a tanárnak az esze??? Nem több, mint 10 év múlva erre visszagondolva már csak mosolyogsz önmagadon. Jobb esetben. Megtanultad, hogy milyen érzés egy ekkora kihívással találkozni, és mit kell tenni, hogy ezt megugord. Vannak olyanok is, akik ezzel szemben sohasem tudtak átjutni ezen az akadályon. És van az az eset is, amikor először találkozik valaki a kedvesével, és az izgatottságtól szinte meg sem tud szólalni és nem több, mint 10 év múlva sokan ugyanabban a kapcsolatban már meg sem akarnak szólalni. Az a bizonyos lefelé spirál helyzet itt is érvényes.

Ha azt gondolod, hogy csak is kizárólag akkor lehet valami értékes az életedben, amikor ahhoz le kell győznöd a 7 fejű sárkányt, akkor sok kihívással találkozol az életedben. Talán azért, hogy saját magad, vagy más számára bizonyíts valamit. Ez fárasztó és kimerítő is lehet egyben.

Talán létezik az a bizonyos arany középút, és lehetséges helyet biztosítani az események megéléséhez másnak is az elméd racionalitása mellett. Lehetséges az életeseményeket könnyebben is venni, anélkül, hogy vesztesnek ítélnéd önmagad. Lehet sikereket elérni még úgy is, ha először képet alkotsz arról, hogy mit is szeretnél valójában. Nem kell elengednek a képességeidet és készségeidet, amik arra irányulnak, hogy meg tudsz oldani egy feladatot, vagy innovatív vagy még akkor is, ha kissé borúsabb is a környezet. De hogy meddig tartogatsz, és mi okból egy akadályt az életedben, rajtad múlik!

Kell-e ehhez állandóan figyelnem a gondolataimat? Meg kell-e változtatnom az összes gondolatomat? Nem feltétlenül, de van olyan helyzet, amikor ezt tudatosan használva megváltozik minden. Gondolj csak bele! Egy iskolában is ezt teszed. A tananyagokat – persze vannak kivételek – szinte szó nélkül megtanulod. Ezek fogják nagymértékben irányítani az életed. Vagy mégsem?

A testünknek van pár olyan szerve, ami arra hivatott, hogy ezeket a védelmi mechanizmusokat irányítsák. Az agyunk hüllő-agynak nevezett részében tárolunk jó pár olyan programot, amiket pontosan azért hozunk létre, hogy be tudjunk illeszkedni a közösségünkbe.

Szóval egy gondolati séma legfontosabb dolga, hogy biztonságban tartson bennünket. Azonban, van amikor túlzásba kerülünk, vagy vannak olyan helyzetek, amikor a régi programjaink már nem szolgálnak bennünket a legjobban.

Hogy alakul ki egy program/gondolati séma?

Ha jó jegyeket viszek haza, akkor Anya boldog. Ha Anya boldog, akkor én is boldog vagyok. Tehát, hogy én is boldog legyek, Anyámat boldognak kell látnom, jó jegyeket kell hazavinnem. Egyszerű ez.

Tehát akkor az agyam létrehoz valamit, valamiért. Tiszta sor. Csakhogy van még valami. A programok akkor a legjobbak, ha azok optimalizálva vannak. A fenti lépéssorozatból egy egyszerűsített programsor fog létrejönni, amit éjszaka az agyunk rendezéssel hoz létre. Egyszerűen, ami nem kell, elfelejti. Mellesleg ehhez több energia kell, mint az emlékezéshez.  

Azt már tudom, hogy nekem jó, hogy anyám boldog, mert akkor kapok tőle pl. sütit, vagy kedvesebben mosolyog rám.

DE AKKOR MI IS LESZ A RÖVIDÍTETT PROGRAM?

Azért, hogy boldog legyek, Anyám boldogságáért én lettem a felelős. Azaz:

Anya boldog = boldog vagyok.

Mit lehet kezdeni egy ilyen programmal? Kell-e egyáltalán bármit is kezdeni ezzel?

Hogyan található meg egy ilyen gátló program?

Az egyik legjobban tetsző gondolat, találjuk jobbat!

A pozitív megerősítések például azt a célt szolgálják, hogy a meglévő programjainkat olyanokra cseréljük le, amik sokkal inkább megfelelnek a mostani elképzeléseinknek, életfelfogásunknak. A megvalósulási aránya ezeknek valahol 50%-körüli.

A következő ilyen lehetőség, a vizualizációs technikák alkalmazása. Ezek nagyszerűen működnek, mivel már értjük, hogy az agyunk melyik működési hullámhosszában, mire képes. Például jobban tudunk koncentrálni, amikor nyugodtak vagyunk. Ez lehet az Alfa agyhullám. Ha egészen a Theta agyhullámig megyünk, akkor ott már eléggé megengedő az elme, képes sok mindent befogadni.

Viszont, ha komolyan szeretnénk foglalkozni ezzel akkor mélyebb gyökereket is meg kell találni, ehhez viszont már kell felkészültség.

Tapasztalataim szerint, nagyon sok remek technika van már elérhető közelségben. Azonban egy könyv elolvasása még nem feltétlenül fog hozzásegíteni ahhoz, hogy jól átgondolt és alapos munkát végezzünk. Ettől függetlenül mindent el kell kezdeni valahol!

Hol kezdjem el rendbe tenni a saját életemet?

Szokások kialakulása:

„A szokás kialakulása az a folyamat, amelynek során a viselkedések automatikussá válnak. A szokások kialakulhatnak anélkül is, hogy az ember szándékosan elsajátítaná őket, de tudatosan is lehet őket ápolni - vagy megszüntetni -, hogy jobban megfeleljenek az egyén személyes céljainak."

Kezdetben meg kell tanulnunk egy sor dolgot, hogy valamennyire alkalmazkodjunk a környezetünkhöz. Így van ez 0 évesen és így van ez bármilyen új eseménnyel kapcsolatban is. Habár 0 évesen még csak azok az alapfunkciók vannak összekötve az agyunkban, amik a test létfenntartásához elengedhetetlenek. Valamiért az emberi faj eléggé hosszas utat választotta az éretté váláshoz. A legtöbb időt mi töltjük el az anya, család mellett, amíg képesek vagyunk saját lábunkon is megállni.

A szokásaink nagymértékben megkönnyítik az életünket. Sok mindenhez kell alkalmazkodni, de idővel igazán arra figyelünk nagyrészt, hogy minél kevesebb legyen ez az inger csoport. Igyekszünk minél kényelmesebbé tenni az életünket, és lehetőség szerint minden kényelmetlent kizárni. Természetesen az általánosítás a legtöbbször gyengít minden gondolatot, de sokan élünk olyan összkomfortos életet, ahol szinte már gondolkodás nélkül jutunk melegvízhez, áramhoz. Korábbi bejegyzésemnél írtam arról, hogy milyenek az akadályok. Az akadályok sem teljesen egyértelműek, de a gyenge vagy egyáltalán nem létező kihívások újabb feladatokat teremtenek.

A szokásaink tehát leginkább arra szolgálnak, hogy képesek legyünk gyakran ismételt feladatokat és reakciókat automatikussá tenni. De a szokások másabbak, mint a rutinszerű cselekedetek.

Mi a különbség a szokás és a rutin között?

„Bár a rutin ismételt viselkedést jelent, nem feltétlenül egy berögzült impulzus hatására történik, mint a szokás. Lehet, hogy rutinszerűen elmosogatsz vagy elmész az edzőterembe anélkül, hogy késztetést éreznél rá, mert úgy érzed, hogy ezeket a dolgokat meg kell tenned.” - Psychology Today

A szokások nagy-részével leginkább nem is vagyunk tudatosak. Az elmének olyan területeket kell használnia, amikhez nem feltétlenül vagy nem a legegyszerűbben enged hozzáférést. És ezt teszi azért, hogy mindenképpen biztonságban tartsa az életformát. Még egy fontos eleme van ennek az egyenletnek. Az elme nem tesz különbséget jó és rossz között olyan mértékben, mint ahogy azt mondjuk az írások, helyzetek vagy az érzelmek értelmezései teszik. Amikor valamiről véleményt alkotsz, akkor a korábbi tapasztalataidat, tudásodat, következtetéseidet és ezekkel tett összehasonlításaidat használod fel. Szeretjük azt hangoztatni, hogy mennyire egyedi a gondolkodásunk, vagy mennyire különlegesek vagyunk, de igazából az elme „játéka” mindenkire hatással van.

Nincs jó vagy rossz az elme számára, leginkább csak biztonságos és veszélyes.

Hogy mit jelent az elme számára, hogy biztonságos vagy veszélyes, aszerint határozza meg, hogy milyen korábbi tapasztalataid vannak. Így a szokások sem lehetnek teljesen azonosak mindenki számára, és nem is jelentik ugyanazt. De talán már van elképzelésed arról, hogy miért is ennyire fontos az elme számára az a feladat, hogy tapasztalatokat osztályozza, és kialakítson szokásokat, rutinszerű folyamatokat, automatizmusokat.

Miért vannak szokásai az embernek?

"Az egyik valószínű ok, amiért az emberek a szokások rabjai, az az, hogy a szokások hatékonyak: Az emberek hasznos viselkedéseket tudnak végezni anélkül, hogy időt és energiát pazarolnának arra, hogy átgondolják, mit tegyenek. Ez a gyors és hatékony reakciókra való hajlam azonban visszafelé is elsülhet - például amikor a függőséget okozó drogok használata vagy az egészségtelen ételek fogyasztása eltéríti." – Psychology Today

Nem is gondolnád, de a kényelem, praktikusság nagy árat követel az életformától. És ahogy egyik kedvenc szerző írta, azért nem változtatunk, mert „nem csinálni” valamit pont ugyanakkora erőfeszítés, mint változtatni. Lehet, hogy az életformánk eléggé összetett, de talán annál egyszerűbbek azok a mechanizmusok, amik működtetik őt. Ha valami biztonságos, és még kényelmes is, addig több motivációt fogsz érezni a folytatásukhoz. Minden más erőfeszítésnek tűnik, és az elméd igyekezni is fog, hogy lebeszéljen a változásról.

Amikor először elővettem a bringámat, hogy egy melegebb napon tekerjek egy jót, minden porcikám azt üzente, hogy NA NE MÁR!!! Nem vagy normális! Aztán amikor fel kellett tekerni egy dombra, ami ráadásul onnantól már mindig előttem lesz, még egyértelműbbé tette számomra az elmém, hogy ez rendkívül ostoba gondolat. Nem csak egyszer, mert azt még talán átvitte volna a rendszer. Minden alkalommal, amikor tekerni indulok, már bele kell számolni azt is, hogy a végén egy nagy dombot is meg kell „mászni”. A következő szezonban már enyhébb volt az ellenállás. De ott volt! És nem baj, ha ezt a mechanizmust is megérted. Sokkal könnyebb volt egy hosszabb (tél) szünet után újra felülni a bringára, mégis megjelenik az a gondolat, hogy „ez tudod, hogy meg kell tenned, igaz?”. Az első jelek talán erősek, amikor valamin változtatni akarsz. Sokan már itt feladják. De itt még nem ért véget a játék. A következőkben, eltelik némi idő, mire az elméd felfogja azt, ha valami újat szeretnél elérni. Lehet az is gondolni, hogy ezzel teszteljük azokat az újdonságokat, amik előttünk vannak. Érdemessé tenni valamit a mélyebb raktározásra. De valamiféle teszt érkezik. És ha nem vagy eléggé figyelmes, akkor a régi szokás, ami még erősebb, mint az új, vissza fog jönni. Tehát kitartás!