Miért annyira nehézkes új szokásokat kiépíteni? 

 június 1, 2021

By  Laszlo Rem

Az egyik legfontosabb lépés, hogy megértsük miért is alakulnak ki a szokásaink?!

Ha sokszor ismétlünk valamit, amit fontosnak érzünk, vagy az elménk annak ítél, akkor mélyebbre, és ezzel egy-időben könnyebben hozzáférhetőbbé teszi számunkra azokat a cselekvési automatizmusokat, amik segítenek a testnek a vágyott dolog elérésében. Az elme (mint a szoftver) elkezdi alakítani az agy különböző területeit (mint a hardvert), és az idegsejtek közötti kommunikációt erősíti. Az idegsejtek ezentúl a teljes információ, vagy cselekvéshez szükséges összes elemet részenként tárolják, és idegpályákkal összeköttetésben teszik elérhetővé. Ha valamit szokássá emelünk, akkor az összeköttetés prioritást élvez, és a szervezetünk az útvonalakat egy különleges zsírral vonja be. Az információ gyorsaság elérésére ezt alakítja ki a szervezetünk. (Amúgy rendes nevén Mielin – hüvelynek hívják.) És mindezt a végtelenségig leegyszerűsítve írtam csak le.

Szokások kialakulása:

„A szokás kialakulása az a folyamat, amelynek során a viselkedések automatikussá válnak. A szokások kialakulhatnak anélkül is, hogy az ember szándékosan elsajátítaná őket, de tudatosan is lehet őket ápolni - vagy megszüntetni -, hogy jobban megfeleljenek az egyén személyes céljainak."

Kezdetben meg kell tanulnunk egy sor dolgot, hogy valamennyire alkalmazkodjunk a környezetünkhöz. Így van ez 0 évesen és így van ez bármilyen új eseménnyel kapcsolatban is. Habár 0 évesen még csak azok az alapfunkciók vannak összekötve az agyunkban, amik a test létfenntartásához elengedhetetlenek. Valamiért az emberi faj eléggé hosszas utat választotta az éretté váláshoz. A legtöbb időt mi töltjük el az anya, család mellett, amíg képesek vagyunk saját lábunkon is megállni.

A szokásaink nagymértékben megkönnyítik az életünket. Sok mindenhez kell alkalmazkodni, de idővel igazán arra figyelünk nagyrészt, hogy minél kevesebb legyen ez az inger csoport. Igyekszünk minél kényelmesebbé tenni az életünket, és lehetőség szerint minden kényelmetlent kizárni. Természetesen az általánosítás a legtöbbször gyengít minden gondolatot, de sokan élünk olyan összkomfortos életet, ahol szinte már gondolkodás nélkül jutunk melegvízhez, áramhoz. Korábbi bejegyzésemnél írtam arról, hogy milyenek az akadályok. Az akadályok sem teljesen egyértelműek, de a gyenge vagy egyáltalán nem létező kihívások újabb feladatokat teremtenek.

A szokásaink tehát leginkább arra szolgálnak, hogy képesek legyünk gyakran ismételt feladatokat és reakciókat automatikussá tenni. De a szokások másabbak, mint a rutinszerű cselekedetek.

Mi a különbség a szokás és a rutin között?

„Bár a rutin ismételt viselkedést jelent, nem feltétlenül egy berögzült impulzus hatására történik, mint a szokás. Lehet, hogy rutinszerűen elmosogatsz vagy elmész az edzőterembe anélkül, hogy késztetést éreznél rá, mert úgy érzed, hogy ezeket a dolgokat meg kell tenned.” - Psychology Today

A szokások nagy-részével leginkább nem is vagyunk tudatosak. Az elmének olyan területeket kell használnia, amikhez nem feltétlenül vagy nem a legegyszerűbben enged hozzáférést. És ezt teszi azért, hogy mindenképpen biztonságban tartsa az életformát. Még egy fontos eleme van ennek az egyenletnek. Az elme nem tesz különbséget jó és rossz között olyan mértékben, mint ahogy azt mondjuk az írások, helyzetek vagy az érzelmek értelmezései teszik. Amikor valamiről véleményt alkotsz, akkor a korábbi tapasztalataidat, tudásodat, következtetéseidet és ezekkel tett összehasonlításaidat használod fel. Szeretjük azt hangoztatni, hogy mennyire egyedi a gondolkodásunk, vagy mennyire különlegesek vagyunk, de igazából az elme „játéka” mindenkire hatással van.

Nincs jó vagy rossz az elme számára, leginkább csak biztonságos és veszélyes.

Hogy mit jelent az elme számára, hogy biztonságos vagy veszélyes, aszerint határozza meg, hogy milyen korábbi tapasztalataid vannak. Így a szokások sem lehetnek teljesen azonosak mindenki számára, és nem is jelentik ugyanazt. De talán már van elképzelésed arról, hogy miért is ennyire fontos az elme számára az a feladat, hogy tapasztalatokat osztályozza, és kialakítson szokásokat, rutinszerű folyamatokat, automatizmusokat.

Miért vannak szokásai az embernek?

"Az egyik valószínű ok, amiért az emberek a szokások rabjai, az az, hogy a szokások hatékonyak: Az emberek hasznos viselkedéseket tudnak végezni anélkül, hogy időt és energiát pazarolnának arra, hogy átgondolják, mit tegyenek. Ez a gyors és hatékony reakciókra való hajlam azonban visszafelé is elsülhet - például amikor a függőséget okozó drogok használata vagy az egészségtelen ételek fogyasztása eltéríti." – Psychology Today

Nem is gondolnád, de a kényelem, praktikusság nagy árat követel az életformától. És ahogy egyik kedvenc szerző írta, azért nem változtatunk, mert „nem csinálni” valamit pont ugyanakkora erőfeszítés, mint változtatni. Lehet, hogy az életformánk eléggé összetett, de talán annál egyszerűbbek azok a mechanizmusok, amik működtetik őt. Ha valami biztonságos, és még kényelmes is, addig több motivációt fogsz érezni a folytatásukhoz. Minden más erőfeszítésnek tűnik, és az elméd igyekezni is fog, hogy lebeszéljen a változásról.

Amikor először elővettem a bringámat, hogy egy melegebb napon tekerjek egy jót, minden porcikám azt üzente, hogy NA NE MÁR!!! Nem vagy normális! Aztán amikor fel kellett tekerni egy dombra, ami ráadásul onnantól már mindig előttem lesz, még egyértelműbbé tette számomra az elmém, hogy ez rendkívül ostoba gondolat. Nem csak egyszer, mert azt még talán átvitte volna a rendszer. Minden alkalommal, amikor tekerni indulok, már bele kell számolni azt is, hogy a végén egy nagy dombot is meg kell „mászni”. A következő szezonban már enyhébb volt az ellenállás. De ott volt! És nem baj, ha ezt a mechanizmust is megérted. Sokkal könnyebb volt egy hosszabb (tél) szünet után újra felülni a bringára, mégis megjelenik az a gondolat, hogy „ez tudod, hogy meg kell tenned, igaz?”. Az első jelek talán erősek, amikor valamin változtatni akarsz. Sokan már itt feladják. De itt még nem ért véget a játék. A következőkben, eltelik némi idő, mire az elméd felfogja azt, ha valami újat szeretnél elérni. Lehet az is gondolni, hogy ezzel teszteljük azokat az újdonságokat, amik előttünk vannak. Érdemessé tenni valamit a mélyebb raktározásra. De valamiféle teszt érkezik. És ha nem vagy eléggé figyelmes, akkor a régi szokás, ami még erősebb, mint az új, vissza fog jönni. Tehát kitartás!

Laszlo Rem


Rém László a THE REAL SHIFTER Programok megalkotója, amely a megszokott módszerektől eltérő megközelítést kínál, ötvözve a valóságot és a spiritualitást, a nyugati tudást és a keleti filozófiákat, vezető coach-ok, mesterek és tanárok által bevált technikákkal.