A legtöbb változást azért kerüljük, mert már előre azt gondoljuk, érezzük, hogy ez bizony fájni fog. Azért is, mert az időnk nagy részében a tűzoltás szakaszban vagyunk. Akkor viszont tényleg mindent, ami nem ez, fájdalmasnak és szükségtelennek érzünk.
Alkoss akármilyen életterületen, a változásokat nem fogod elkerülni. Még akkor is elér a változás, ha azt mondod, „Én mindenre felkészültem!”. Amúgy ez pont jó indok arra, hogy teszteljen a Lelked, a Forrás és az összes Vezetőd. Miért? Mert ez is a Te teremtésed.
Jim Rohn egyik sokat hangoztatott mondás: Ne azt kívánd, hogy a dolgok legyenek egyszerűbbek, hanem hogy Te legyél felkészültebb!
Gyakran mondtam, hogy én felkészültem! Aztán már egyre kevesebbszer! ((; De nem azért, mert megijedtem, hanem azért, mert talán megtaláltam azt, hogy minden percben készülök a következő időszakra, mégpedig azzal, ahogyan most gondolkodom. Most, ebben a pillanatban arról, ami körülvesz. Például egy könyv segít abban, hogy a korábban megtapasztalt és elraktározott információkat össze tudjam vetni az újakkal, és vagy hozzáadjam, vagy lecseréljem a meglévőt, vagy elutasítsam az újat. És aztán vannak azok a helyzetek, amik teljesen újnak tűnnek, de valójában már ismerős valahonnan. Vannak, akik azt mondják, hogy nincs új. Minden ismétlődik. Csak egy kicsit mindig más formában.
Vajon mi lehet a mostani helyzetben a már ismerős? Mi az a tapasztalatod, ami már a tied? Mi az, amit már ismersz, és jól használható ebben a helyzetben?
Amint azt hallod, hogy „Már késő….”, „Már sokkal korábban el kellett volna kezdeni….”, „Elkéstem…”, akkor tudd, hogy az elméd játszik veled! És természetesen még sok másokkal is hasonló a helyzet. Nem lehetetlen, de nem egyszerű feladat teljes mértékben izolálnod magad attól, amit a környezetedben elfogadnak.
Emlékszem, bár nem teljes részletekben, de 2009 környékén egy eléggé nagy hír volt az egész világon, hogy gazdasági válság van. Voltak olyan emberi sorsok, amik tönkre is mentek ebben. És voltak olyanok is, amelyek pont az ellenkezőjét élték meg. És nem, nem azokra gondolok, akik pont erre a lépésre számítva húztak még nagyobb hasznot, hanem azokra, akik azt mondták, „rendben, ez van, de mi mást tudunk tenni?”. Az én építészeti pályafutásom egyik legelfoglaltabb időszaka volt ez.
A magyar nyelvben van egy mondás, „A jó pap holtig tanul!”. A tanulási folyamat viszont önmagában nem elég. Kell még az is, hogy a tanultakat beilleszd a mindennapokba. Ez viszont általában nem egy nap., vagy egy hét. Ahogyan járni sem egy nap alatt tanultál meg. Kitartás kell hozzá. Eltökéltség és elkötelezettség. Viszont tanulás és támpontok nélkül ez sem visz előrébb. Képzeld el, hogy ott a kezedben a telefonod, és épp a térkép funkciót használod, hogy eljuss A-ból, B-be. Be is írtad, hogy hova szeretnél eljutni, majd a legtöbb applikáció megkérdezni, hogy mi a kiindulópont. Megadhatod, hogy egy pontos címről, vagy épp a jelenlegi tartózkodási helyedről indítson. Elindítod az megadott útvonal támogatást, majd elindulsz. Lelkes vagy. Még gyorsabban, még elszántabban haladsz. Aztán egyszer csak azt jelzi a készüléked, hogy meg kell fordulnod, mert rossz irányba haladsz. Elgondolkodsz, de veszel egy nagy levegőt és indulsz az ellenkező irányba. Mikor aztán „megérkeztél” kiderül, hogy valami nem jó. Nincs megfelelően konfigurálva a GPS.
Nem baj, ha tudod, hol vagy!
A legnagyobb tudás, lelkesedés, információ tömeg, eltökéltség, elszántság stb. sem ér igazán annyit, amennyit érhetne, ha nincs megfelelő kiindulópont. A kiindulópont nélkül akár a legtávolabbra is kerülhetsz a kitűzött célodtól. Ezt tisztázni általában őszinteséggel lehetséges. Ez, veszélyes. Veszélyes, mert legtöbb helyen kegyetlenséggel párosul. „Hol tartok most?” kérdés mellé tedd oda a kedvességet és együttérzést, és fedezd fel, mennyi dolgot sikerült elérned egészen idáig.
Jó, ha ismered az érzéseidet!
Mi van? Most meg hogyan jönnek ide az érzések? Az érzéseid olyanok, mint a jó rendező, instruál. Megmondja, hogy mit csinálj. Néha egyértelműen, néha csak úgy, szavak nélkül. De az van, ahogy a rendező akarja. Lehet az is, hogy az Író mást akar, mint a rendező, és felül is bírálja azt. És van, hogy a rendező bírálja felül az írót. Te vagy az összes szereplő. De ha ismered a rendeződet, akkor íróként, megértéssel, elfogadással, kedvességgel és együttérzéssel a rendezőt magad mellé állíthatod. „Hogyan érzem magam?”, „Hogyan éreztem magam ma?”
Jó, ha ismered a célpontjaidat.
Célok és célpontok között az a különbség, hogy utóbbi nem alakít szemellenző hatást. A célok általában „behúznak” egy csőbe, és gyakran elutasítunk teljesen egyértelmű változtatási helyzeteket. A célpontok viszont segítenek az irány tartásában, miközben nyitva tartod a szemed az aktualitásokra. Könnyebben veszed a kanyarokat az akadályok kikerülése közben, miközben az eredeti útirányod megmaradhat. „Mi az, amit most megtehetek, ami közelebb visz az elképzeléseimhez, célpontjaimhoz?” „Mi az, amire érdemes figyelnem?” „Hogyan lehetek a legjobb hozzájárulás a közösségemhez?”
Legyenek tervek.
Egy nagyon kedves barátom hasonlította össze a nagy multinacionális vállalkozásokat egy kisebb vállalkozással. Úgy hívja ezt, hogy a tanker és a vitorlás. A tanker sokkal nagyobb terheket, sokkal nagyobb távot tud teljesíteni, mint a vitorlás. A vitorlásnak gyakrabban ki kell kötnie. Gyakrabban fel kell töltenie készleteit. A tanker akár olyan helyeken is átkelhet, amik életveszélyesek a vitorlások számára. Még is, amikor irányt kell változtatni, a vitorlás verhetetlen.
A tervek sem baj, ha a tanker és a vitorlás mintájára jönnek létre. Vannak tervek, amelyek nem baj, ha grandiózusok. Nem baj, ha van olyan terved, amivel elhozod a világbékét. És nem baj az sem, ha van olyan terved, amivel a következő egy hétben gondolsz elérni valamit. És az sem árt, ha egyszerűen figyelsz…Figyelsz a jelekre, amik egy másik Író tollából származnak, és téged támogatnak! „Mi a következő logikus lépés, ami közelebb visz, hogy megvalósuljon a tervem?” „Mi az ezek közül, ami legkisebb energiával a legtöbbet eredményezi?” „Mi a helyes sorrend?”
Tedd meg az első lépést!
Ahelyett, hogy 3 lépést szeretnél egyben átugrani, légy türelemmel. Tudom. Én is azt gondolom sokszor, hogy „már eleget vártam…”, még is, mint ahogyan a saját elmémnek is meg – megerősítem, a türelem azt jelenti, hogy erőltetés nélkül, folytatom a dolgomat. Ami pedig úton van, az épp időben fog érkezni. Ha már tapasztaltad azt, hogy a „Egyszeriben minden kapu megnyílt!”, vagy „Véletlenül pont akkor…”, akkor már ismered azt, amikor valaminek megérkezik az ideje. És talán azt is, amikor a homlokodra csapva veszed észre, hogy a épp frissen megvásárolt termékedet egy héttel később féláron is megvehetted volna.
Amikor hajlandó vagy megengedni, hogy ne mindig neked kell, hogy igazad legyen. Amikor – akármennyire is hangozzék gyerekesnek – hasonlóan tekintesz a világra, mint gyerekkorodban a karácsony előtti időszakra (mondjuk nem a mai marketing fogások mellett, augusztus közepétől, hanem mondjuk egy – két héttel előtte). Amikor követed a lépéseket, és cselekszel is, miközben türelemmel vagy, akkor az egy lépésedet másik 99 követi.
A cselekvés fontos ebben a térben is időben. Az jelenti majd a különbséget a siker és a kudarc között – főleg hosszabb távon-, hogy mennyire erőből teszed azt, amit, vagy mennyire vagy tekintettel a körülötted lévő világra és annak működésére.
És természetesen ez is olyan, mint szinte bármi más az életben. Minél többet gyakoroljuk ezeket, annál készségszintűbben mennek majd a dolgok. Ha előszörre nem járnál sikerrel, akkor annyi történik, hogy még nem gyakoroltad eleget, mind mentálisan, mind emocionálisan. Kitartás, következetesség és folytonosság nagyon nagy segítség!
Jó teremtést!
