A gyerekek gyakran másolják szüleiket és a környezetet, amelyben élnek. A gyerekek így tanulnak. Néha azonban a szülők ráerőltetik gyermekeikre az elmulasztott lehetőségeiket, és ez rossz hatással lehet rájuk, amikor felnőnek.
Ebben a blogbejegyzésben arról fogok beszélni, hogy egyes felnőttek hogyan képesek a gyermekkori traumák okozta károkat helyrehozni azáltal, hogy tanulnak belőlük.
MI SZÁMÍT TRAUMATIKUS GYERMEKKORNAK?
Gondolj a legtraumatikusabb eseményre, amely téged ért. Ez lehet egy baleset, egy hurrikán vagy egy válás. Most gondolj arra, hogyan befolyásolta ez az életedet és azt, ahogyan nap mint nap éled. Van valami, amit nem teszel meg ezen élmény miatt? Milyen félelmeid vannak? Hogyan befolyásolja ez az esemény a mindennapi életedet?
Mindannyiunknak van legalább egy nehéz élménye a múltunkban. Mennyire rossz az, ha az embernek traumatikus gyermekkora volt? Először is meg kell határoznunk a "traumatikus" fogalmát. Ha szó szerint vesszük ezeket a szavakat, akkor bármilyen nehéz helyzet traumatikus lehet annak, aki átélte. De néhány gyermeknél PTSD alakul ki, ha még egy normális gyermekkoron is keresztülmennek.
Amit a gyerekek korán, különösen egy és hétéves koruk között átélnek, az nagyon fontos a későbbi életük pszichológiája szempontjából. Ha folyamatos stresszt élnek át, akkor úgy érzik, hogy elhatalmasodik rajtuk a félelem. Ez magányba, elszigetelődésbe vagy szélsőségesen passzív-agresszív viselkedésbe való visszahúzódást eredményezhet náluk.
MI OKOZHAT TRAUMÁT?
Gyermekeknél a trauma gyakran fizikai vagy lelki fájdalommal jár. Ha a gyerekek napi szinten szenvednek a félelemtől és a bizonytalanságtól, az hosszú távú hatással lehet a viselkedésükre.
Tapasztalatom szerint viszont szinte mindennek lehetnek traumatikus lenyomatai. Ami igazán traumatikussá tesz egy helyzetet, az a benne lévők rezgései.
Párszor voltam a gyerkőccel jó pár évvel ezelőtt játszótereken, és mindig nevetéssel vegyes meglepődéssel hallgattam azt a bizonyos meghatározó mondatot, hogy: "Vigyázz magadra, mert ha leesel, akkor jól meg is verlek, meglásd!" Lehet, hogy felnőttként ez egy olyan esemény, ami "teljesen normális", gyerekként viszont összekeveredik a "gondoskodás" és a "megfélemlítés". Gyerekként még nem tudjuk ezeket különválasztani, így egyszerre raktározzuk el ezeket.
Ezeket én az egyszerűség kedvéért csak korlátozó gondolati mintáknak hívom.
Két irányú programok ezek, mert mindaddig, amíg összeköttetésben vannak, addig mindkét ága legalább olyan erősen tud működni. Egy ilyen környezetben lévő gyermek elméje azt raktározza el, hogy "Ez az esemény - ezt hozza nekem, és fordítva." Például: Ahhoz, hogy anyukám/apukám támogasson, szeressen, dédelgessen, ahhoz veszély kell. Vagy, "Akkor érzem magam támogatva, ha veszélyben vagyok."
JW egészen fiatalon kezdett sportolni, és az úszás hamar az egyik szenvedélyévé vált. Egyes kutatók azt a megfigyelést tették, hogy a gének már azelőtt lekezdenek alkalmazkodni a környezetre, még mielőtt kifejlődne a szervezet. Talán emiatt is érezte azt, hogy az úszás lesz az a sport, amiben ő igazán kiemelkedő lesz. Apukája, BW ebben pedig a legjobb partnere lett. Olyannyira, hogy szinte minden idejét JW fejlődésére áldozta. JW anyukája is támogatta lányát, de ő azért csendesen a háttérből figyelt. Néha-néha megjegyzést téve, hogy „Ez igen!” Bátorítva lányát, hogy csak így tovább. Apukája viszont teljesen más hevülettel támogatta lányát. Ez már gyerekkorában is okozott összetűzést, de nem is gondolta JW, hogy ekkora hatással lesz felnőttkorára.
Az egyik munkánk során jött fel az a téma, hogy rendkívül nehéz számára az, hogy olyan dologgal foglalkozzon, ami igazán fontos lenne számára. Leggyakrabban egy rendkívül nehéz, belső feszültséget érzett, amikor választania kellett két dolog között. Sokszor érezte azt, hogy mindent meg kell tennie valamiért, amiben kevésbé hisz, amit meg szívesen csinálna, azt egyszerűen tilos.
Arra lyukadtunk ki, hogy gyerekkorában az egyik legnehezebb feladat volt, és idővel már akkor is nehezebbé vált idővel, hogy maradjon legalább egy órája naponta, amikor nyugodtan tud játszani. Minden pillanata be volt osztva. Korlátozva, ebből a szempontból.
MIK A GYERMEKKORI TRAUMA JELEI?
Az is mutatja, - hogy ugyan maga a folyamat, ahogy át lehet alakítani egy ilyen korlátozó gondolati mintát, sok gyakorlással, és megfelelő erényekkel lehetséges, - hogy rendkívül nagy a listája ennek, nem játék! Nem lehet könnyelműen kezelni azokat az életeseményeket, amelyek sokunk életét akár több évtizedig is meghatározza.
A kora gyermekkori traumák számos mentális és fizikai egészségügyi problémával hozhatók összefüggésbe. Ezek közé tartozik a depresszió, a szorongás, a függőség, a szívbetegség, a rák és a cukorbetegség. Néhány jele annak, hogy valaki kora gyermekkori traumát élhetett át: agresszivitás vagy túlzott düh; nehézségek a felnőttekben való bizalommal; gyakori szökés otthonról; kábítószer- vagy alkoholfogyasztás.
A legfontosabb a probléma felismerése, mert a kora gyermekkori traumát átélt gyerekek gyakran tagadják a problémát. Nem akarják, hogy mások lássák a sebeiket, és mindenáron megpróbálják elrejteni azokat a kíváncsi szemek elől. Ha egyáltalán tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen helyzetben vannak.
A feladat még ettől is kacifántosabb, ha ezek a traumák lelki eredetűek, és felnőttkorban szinte az eredetivel összeegyeztethetetlen eredettel bírnak.
A GYERMEKKORI TRAUMA VALAHA IS ELMÚLIK?
Talán az egyik legfontosabb megérteni azt, hogy nem csak a korlátozó, hanem az összes gondolati minták, programjaink, amik a tudatalattiban vannak, így alakulnak ki. Amim tehát valaki számára traumatikus, az más számára a legnagyobb boldogság forrása. Akármennyire is nyakatekertnek hangzik ez.
Viszont, ha arról az oldalról közelítjük meg ezt a kérdést, hogy a „traumatikus részét” a tapasztalatnak meg lehet-e változtatni, akkor hála a mindenségnek, a válasz egyértelmű igen!
Ha ezt a cikket olvasod, akkor valószínűleg a traumatikus rész már egy ideje elindult - ami azt jelenti, hogy most már elkezdhetünk valami újjal foglalkozni! Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik különösen katartikus eseményt éltek át? Gyakran megpróbálják elfojtani az érzelmeiket. Leggyakrabban megpróbálnak csak „túllenni” ezen. Nem igazán oszthatják meg ezt mással. Főleg nem akkor, amikor valaki olyannal mennek át ezen, akiknek épp a támogatójuknak kellene lenni.
És még ha idősebbek is, a gyerekek gyakran nehezen tudnak megbirkózni az érzéseikkel. A gyerekeknek arra van szükségük, hogy biztonságban érezzék magukat, hogy biztonságban ki tudják fejezni magukat. És ezt szeretné Ön is a gyermekeinek! Nem számít, hogy hány évesek, vagy hogy a trauma már megtörtént-e vagy még nem - ez akkor is nagyon sokat számít!
A traumák kezelése rendkívüli odafigyelést, alaposságot, együttérzést és még egy sor fontos készséget kíván. Az utóbbi 8+ évemet azzal töltöttem, hogy a korábbi tapasztalataimat is összeszedettebben és nagyobb hozzáértéssel használjam a munkám során. Látva a tanítványok, kliensek változását, rendkívül pozitívan állok a változás lehetőségéhez.
HOGYAN LEHET ELENGEDNI A GYERMEKKORI TRAUMÁT?
A traumák kezelése nem egy olyan feladat, amit 3 pontba össze lehetne foglalni. Nem lehet egy vagy kétnapos előadás során elsajátítani azokat a technikákat, amelyekkel ezeket könnyedebben meg lehet változtatni! De a legfontosabb összetevő, hogy lehetséges!
Elég gyakran megmutatkoznak a változásra utaló jelek. Elsősorban ehhez nyitottnak kell lenni. Akkor, amikor valaki már mindent tud, és még azon felül is, akkor nem tud sem befogadó lenni, sem változtató.
"Ahhoz, hogy elengedd a gyermekkori traumát, meg kell értened, hogy akkoriban ez egy szükséges tapasztalat volt. Nem tudod megváltoztatni a múltadban történteket, de tanulhatsz belőle és továbbléphetsz." - Wayne Dyer
Ahogy eddig is írtam, megfelelő gondossággal kell eljárni. Egyfajta „visszafejtés” technológiáját alkalmazzuk a legsikeresebben. Főleg azoknál, akik már felnőtt korban vannak. Egy adott jelenbéli esemény érzelmeket vált ki. ezek mentén feltérképezhetjük, hogy milyen irányt is vettek az események. Megfigyelhetünk még egyéb rétegeit ennek. Vanna olyan rétegek, amik a jelenhez köthetők, vannak, amik egészen a gyerekkorig mennek vissza, és vannak még ezektől korábbiak is.
Tudom, hogy legtöbb helyen most egy lépésekből álló lista lenne itt. Nekem is van egy ilyen listám. De minél többet foglalkozom ezzel, annál jobban érzem a sok változó jelenlétét.
Nem akarlak még véletlenül sem abba az irányba terelni Kedves Olvasó, hogy nélkülözhetetlen ennek vagy annak a jelenléte egy ilyen folyamat során. Mégis ezzel a bejegyzéssel a célom az volt, hogy lásd, sok minden lehetséges!
Sok embernek segítettünk a változásban, konzultációk és szemináriumok segítségével, és tudjuk, hogy milyen fontos ez a munka, amikor ilyen intenzív témával foglalkozunk.
Bár ez a blogbejegyzés hosszúra nyúlt, még mindig sok olyan téma van, amivel nem foglalkoztunk! Ha további információra vágysz bármelyik témáról, vagy ha segítségre van szükséged a saját traumatikus élményeddel és annak az életedre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, ne habozz, keress segítséget!
Minden lépésnél itt vagyunk melletted - csak szólj nekünk, hogy mit tehetünk érted.
